“Akkor lenne igazán jó és békés a kapcsolatunk, ha semmi vita nem lenne közöttünk.”

Sokszor lehet hallani ezt a vágyat, gyakran akár terápiás célként is megfogalmazva. De mi is az, amitől oly sokan félnek?

A vita az ókorban művészet volt, a meggyőzés művészete. Remek lehetőség arra, hogy egy megoldandó feladattal, egy kialakult problémával kapcsolatban a vitában részt vevő felek kifejtsék álláspontjukat, megpróbálják meggyőzni a másikat és egy közös nevezőre jussanak.
E folyamat során lehetőség van arra, hogy a másikat jobban megismerje. Megtudja, hogyan látja társa a világot, mit gondol az adott témáról, új nézőpontokat kaphat, tágulhat ismerete. Megtanulhatja partnerét meghallgatni, fejlesztheti a tolerancia és az empátia képességét. Nem utolsó sorban egy jól sikerült vita után még meg is élheti az alkotás folyamatát: megszületik egy közös megoldás.
Fontos, hogy tudják, mi a vita célja, és azzal is jó tisztában lenni, hogy mi motiválja Önöket a vitára. Érdemes odafigyelni a teljes vita folyamán, hogy mi az a helyzet, probléma vagy konfliktus, melynek megoldására vagy feloldására törekednek a vita folyamán.

A veszekedés

A második v betűs szavunk, mely ide tartozik, a veszekedés. Egy előrevivő vita könnyen átalakulhat veszekedéssé. Annyi kell hozzá, hogy megjelenjenek az érzelmek. A félelem, a düh és a harag megjelenése átalakíthatja a párbeszédet. Már nem az érvek, ismeretek megosztása a fő cél, hanem a támadás és a védekezés. Egy parttalan veszekedést viszonylag egyszerű lenne felfedezni és megállítani, de pont a felbukkanó negatív érzelmek gátolják ezt meg.

A félelemnek és/vagy dühnek köszönhetően megjelenik többek közt a másik vádlása, hibáztatása. Felbukkannak az előítéletek, ahogyan a partnerét látja. Elkezdhetünk katasztrofizálni vagy túláltalánosítani. A “te mindig… én meg soha…” típusú kijelentések nem igaz voltát a veszekedés hevében nem lehet észrevenni, nem lehet ellenük védekezni (bár meg lehet próbálni, csak sajnos nem sikerül), és nem visznek előre.
A feltételezett és megélt támadásra reagálhatunk védekező kérdésekkel vagy választhatjuk azt az utat is, hogy véget nem érő szóáradattal támadunk vissza. A másikra nem, vagy csak alig figyelünk oda, itt az a lényeg, hogy MI elmondhassuk a magunkét, a saját nézetünket ismételgessük. Hiszen ha valamit sokat és hangosan mondunk, csak megérti a másik. A tapasztalat sajnos az, hogy ez nem igaz. A másik, a saját megélt negatív érzelmei miatt legalább annyira süket, ő is azzal lesz elfoglalva, hogy mit akar Ő mondani.

Menjünk tovább!

Nagyon gyakran, ha nem sikerül véget vetni egy veszekedésnek, az vagdalkozásba torkollik. És ez az, amitől már tényleg lehet félni – vagy ha nem akar félni, akkor megtanulni azt, hogyan lehet ezt elkerülni. A veszekedésnél megjelenő érzelmek már mindent elsöpörnek, igazából már azok irányítanak.
Itt már senkinek nem jut eszébe, mi is volt az eredeti téma, ekkor már csak az önvédelem és a másik megsemmisítése a cél. “Csak töltöttünk és lőttünk” – ahogy a mondás tartja. Ennek végére nem lesz győztes, még ha a pillanat hevében az erősebb és hangosabb annak is tűnhet – nem csak a másik, a párkapcsolat is nagy sebet kap, melyet sokszor nagyon nehéz begyógyítani.

Ilyenkor feltűnnek az eredetitől teljen eltérő témák, partnerünk összes rossz tulajdonsága, sőt akár partnerünk ismerőseinek, rokonainak rossz tulajdonságai. Remek töltény szokott lenni ebben a csatában az összes eddig megélt sérelem felsorolása, az összes hiba rázúdítása a másikra.
Sokszor már előre tudja az egyik fél, hogy mit fog mondani a másik, és már ott is van reflexből a saját jól megszokott mondata. Nagyon sok pár képes ugyanazt a koreográfiát akár nap mint nap lejátszani, melynek végére elkeseredettek, szomorúak, erőtlenek és csalódottak lesznek.

Sok esetben a vagdalkozásnál nincs vége a körnek, következik a negyedik V-betűs veszedelem, a vendetta. A vendetta nem más, mint a szicíliai maffia megoldása vélt vagy valós sérelmeik megtorlására, a vérbosszú. Erről következő írásomban hosszabban olvashatnak.

Ezt az állandóan ismétlődő kört meg lehet állítani. Érdemes lenne felismerni azt a pillanatot, amikor az első negatív érzelem megjelenik, amikor a konstruktív vita elkezd veszekedéssé válni. Meg lehet próbálni megállítani a folyamatot, nem kell feltétlenül azt választani, hogy újra és újra lejátsszák ugyanazokat a köröket, melyeket már oly jól ismernek, és feltételezem, nagyon nem szeretnek. Ha ez nem megy magától, érdemes segítséget kérni, mert a veszekedés és a vagdalkozás, pláne a vendetta alapjaiban gyengíthet meg egy kapcsolatot.

A vita nem.

Skip to content