Egy családterápiás ülés hossza általában másfél óra. Két terapeuta vesz részt a munkában, egy férfi és egy nő, így mindkét nemet (gondolkodásmódját, különbözőségeit stb) megjelenítik az ülésen.

Az ülésekre a terápia kezdeti időszakában kéthetente kerül sor, majd miután a kívánt változás elindul, általában a három-négyheti gyakoriságra térünk át.

Egy családterápiás folyamat több, egymástól jól elkülöníthető szakaszra osztható. A bejelentkezés után az első találkozás alkalmával zajlik az első interjú, amelynek során a terapeuták és a család megismerkednek egymással, illetve minden családtag elmondja a nehézségeit saját nézőpontjából.

Általában a második/harmadik ülés végére tudjuk közösen megfogalmazni a terápiás célt, amit a terápiás szerződés megkötése követ.

A közös munka két részből áll. Egyrészt a személyes találkozások alkalmával közösen dolgozunk, másrészt az ülésről a család a saját otthonába hazatérve, a két találkozás közötti időintervallumban, az ülések végén megbeszélt házi feladatokkal dolgozik.

A változás egyik legszükségesebb feltétele a motiváció, ha megvan, a legnehezebb élethelyzetekre is megtalálható a megoldás.

A kitűzött cél elérésekor közös egyetértésben a terápia lezárásra kerül.

Elérhetőségek

Helyszín: 1074 Budapest, Hársfa utca Telefon: +36-20-334-4552 E-mail: parterapia[kukac]csaladterapia-budapest.hu

rendelo rendelo
Megszakítás